A fesztiválról

A Napfényes Fesztivál a holisztikus egészségszemlélet bemutatására és népszerűsítésére született meg 2004-ben, majd pár év alatt az egyik legnagyobb és legszínesebb hazai rendezvénnyé nőtte ki magát ebben a műfajban. A fesztiválon minden június elején egy egésznapos program keretében várjuk azokat, akik a testi egészség, a lelki egyensúly és a szellemi értelemben vett teljesség megteremtése iránt érdeklődnek. Ggazdag kínálatunk magában foglalja a neves előadók által tartott előadásokat, természetgyógyászati workshopokat és konzultációkat, illetve egészséges, "öko-bio" termékek vásárát is.

Az ismeretterjesztésen túl az igényes szórakozásra is odafigyelünk: az előadások között ismert sztárok koncertjeit, bűvész- és akrobataműsorát élvezhetjük, a szabadtéren pedig kézműves, önismereti és játékos programokkal várjuk az érdeklődőket.

Fesztiválunk az egész családnak szól: a gyermekszínpadon bábosok, népszerű gyerekzenekarok, meseszínház és gyerekeknek szóló bűvészműsor várja a fiatalabb korosztályt, emellett mesefalu, népi játszótér, óriásbuborékfújás és sok más izgalmas program biztosítja, hogy ne legyen egyetlen unalmas perce sem a fesztiválra látogató gyerkőcöknek! A kamaszok figyelmébe ajánljuk az interaktív imprószínházat, a festő- és társasjátéksátrat, illetve az önismereti utcát – ezek a programok a tapasztalatok szerint a felnőttek és a kamaszok körében egyaránt népszerűek.

A ma már nagy népszerűségnek örvendő vegán életmódnak fesztiválunk egyik úttörő népszerűsítője volt a kezdetektől. Hagyományainkhoz híven vegán étterem, büfé, cukrászda és fagyizó is várja a vendégeket – finomabbnál finomabb, ugyanakkor egészséges ételekkel-italokkal. A vegán ételkészítés fortélyait pedig főzőshow-kon sajátíthatják el az érdeklődők nagy tapasztalatú séfjeink vezetésével.

Ha szeretnél egy tartalmas napot azzal tölteni, hogy:

  • új ismereteket szerzel a harmonikus és egészséges élet titkairól

  • megismered jobban önmagad, személyre szabott tanácsokat kapsz a gyógyulásodhoz, fejlődésedhez

  • több neves sztár színvonalas produkcióját élvezed

  • gyermekeidnek egy élményekkel teli napot ajándékozol

  • finomat és egészségeset eszel-iszol, igényes portékák közül válogatsz,

akkor feltétlenül várunk júniusban a MOM-ban a Napfényes Fesztiválon!

 Rendezvényünk nonprofit, a belépőjegy árát igyekszünk a lehető legkedvezőbb szinten tartani.

A belépőjegy ára magában foglal minden programot és szolgáltatást, vagyis:

6 egyórás előadást • 5 szuperprodukciót a Nagyszínpadon • részvételi lehetőséget (a férőhelyek számának erejéig) workshopokon és természetgyógyászati konzultációkon • 6 gyerekprodukciót • számtalan kreatív, önismereti és ismeretterjesztő szabadidős foglalkozást

Két mozijegy áráért összeszámolni is nehéz, hogy mennyi mindenben lehet részed!

Családosoknak figyelmébe ajánljuk a családi jegyet, mellyel két felnőttjegy áráért két gyermek is beléphet a rendezvényre!

 

A Napfényes Fesztivál története

 Az első Napfényes Fesztivált 2004-ben a Petőfi Csarnokban tartottuk meg, már erre a legelső rendezvényre is több mint 1500 látogató érkezett. Ezt követően minden évben június elején megrendeztük a fesztivált, így 2024-ben már a 21. alkalommal fogja megnyitni kapuit a rendezvény.

A Petőfi Csarnok tizenkét fesztiválnak adott otthont, egészen 2015-ös bezárásáig. Ebben a 12 évben olyan előadók léptek fel a fesztivál színpadán, mint Balogh Béla, Paulinyi Tamás, Laár András, Müller Péter, Prof. Dr. Bagdy Emőke, Pap Gábor, Mireisz László, Kaló Jenő, F. Várkonyi Zsuzsa, Paksi Zoltán, Prof. Dr. Török Szilveszter, Schirilla György – és még sokan mások.

 Az előadások között pedig olyan népszerű művészek és együttesek produkcióit élvezhettük, mint

Szinetár Dóra, Hajnóczy Soma, Illényi Katica, Tolcsvay László, a Misztrál együttes, a Makám együttes, Sasvári Sándor, Malek Andrea, Szulák Andrea, a Kiyo-Kito Taiko dobosai, a Rippel Testvérek, Asher Quinn (Asha), Kövi Szabolcs, a Kelemen Angelika Jazz Quartet, Nagy Molnár Dávid, Lovász Irén, a HuNKuN DaNCe, és színpadra állítottuk a Magyar misét is.

2016-tól a Napfényes Fesztivál a Városliget mellett található Dürer Rendezvényházba költözött, a hely adottságainak köszönhetően a teljes programkínálatot megőrizve, sőt tovább színesítve.

 A következő mérföldkő a 2020-as év, amikor a Dürer bezárása miatt ismét új helyszínt kellett volna keresnünk, ám ezt felülírta a járvány kitörése és a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozások bevezetése. A körülményekhez alkalmazkodva 2020-ban online formában rendeztük meg a fesztivált, az előadások és kulturális programok tekintetében egy best of válogatást ingyenesen közreadva a közönségnek. A korábbi évek felvételei mellett videóra vettünk néhány workshopot, illetve élőben és online is lehetővé tettünk természetgyógyászati konzultációkon való részvételt.

2021-ben még mindig korlátozások voltak érvényben, így a 18. Napfényes Fesztivál is online formában került megrendezésre, ám a tartalom már minden tekintetben új volt.

 Szerencsére 2022-re a járványhullám lecsengett, így a rendezvényt ismét élőben tudtuk megrendezni a RaM Színházban, nagy érdeklődés mellett. A 20., jubileumi fesztivállal pedig átköltöztünk Budára: a patinás MoM Kult épülete és udvara telt meg a látogatókkal a kerek évfordulón, ahol ismét teljes pompájában, minden megszokott programjával várt kicsiket és nagyokat a rendezvény.

Napfényes programok mindenkinek

Napfényes Fesztivál előadók 2024

Előadások

A holisztikus szemlélet öt jeles hazai képviselője áll idén is színpadra, hogy az egészséghez, a teljességhez és a lelki egyensúlyhoz vezető út titkaiból osszon meg néhányat – amennyi egy órába belefér – a hallgatósággal.
Napfényes Fesztivál 2024 sztárvendégek

Sztárvendégek, szórakozás

Az előadások között kiváló és népszerű művészek szórakoztatják a közönséget egy széles műfaji spektrumot átfogó műsorfolyammal a tánctól a bűvészeten át a meditatív koncertig.
Napfényes Fesztivál 2024 gyermekprogramok

Gyermek- és családi programok

A fiatalabb korosztályt is bő programválaszték várja: a szabadtér szinte minden szeglete rejt valami felfedeznivalót az apróságok számára az óriásjátékoktól a kézműves foglalkozásokon át a meseösvényig. A gyerekeket reggeltől délután 3 óráig bábszínházzal, bűvészműsorral, gyerekkoncertekkel várjuk az emeleti kupolateremben.

Workshopok

A csoportos foglalkozások lehetőséget adnak, hogy közelebbről megismerkedjünk számos természetgyógyászati, önismereti módszerrel, egészséges ételkészítési technikával, a művészetterápiával vagy éppen a szépségápolás holisztikus megközelítésével.

Természetgyógyászati konzultációk

Az alternatív gyógymódok testi-lelki egészségünk és harmóniánk helyreállításához és megőrzéséhez nyújtanak szelíd, ugyanakkor hatékony segítséget. Szakembereink több mint húszféle módszerrel várják az érdeklődőket egy húszperces bemutató kezelésre, beszélgetésre!
Napfényes Fesztivál 2024 szabadidős programok

Szabadidős programok

A szabadtér a kicsiket és a felnőtteket is várja egy kis kikapcsolódásra, kreatív elfoglaltságra vagy éppen játékos önismereti foglalkozásra!
Napfényes Fesztivál 2024 vásár

Vásár

Több mint 30 kiállítónk a fesztivál témáihoz kapcsolódó színvonalas termékével várja a látogatókat, mint például bioélelmiszerek, natúr- és biokozmetikumok, művészi értékű kézműves tárgyak, öko tisztítószerek, könyvek stb.

A belépőjegy árán felül egyik programért sem kell külön fizetni!

Töltsd le ingyenes anyagainkat!

Támogatóink

JEGYÁRAK

Jegytípusok, amivel ingyenes konzultációra vagy workshopra lehet jelentkezni:

5.500 Ft – Teljes árú
3.000 Ft – Nyugdíjas belépőjegy
11.000 Ft – Családi (2 felnőtt + 2 gyerek/diák)

Ezekhez a jegytípusokhoz nem jár az ingyenes időpontfoglalás:
3.000 Ft – Nappali tagozatos diák
1.500 Ft – Gyerek (7-14 éves korig)
1.000 Ft – 72 év felett
Ingyenes – 7 év alatt

Hírlevél feliratkozás
© 2004-2024 Minden jog fenntartva.
Napfényes Élet Alapítvány – segitseg@napfenyes.hu • napfenyes.hu • Telefon: +36 1 311 9999, +36 30 311 9999

Politikamentes rendezvény. A rendezvény nyitva tartását úgy határoztuk meg, hogy lehetővé tegye az önkormányzati és európai parlamenti választásokon való részvételt.