A masszázsokat csoportosítani lehet Keleti és Nyugati eredet szerint. A két szemlélet között talán az a legfontosabb, hogy a Keleti gyógymódok a kulturális sajátosságok és az emberképükből fakadóan főleg energetikai szemlélettel közelítenek az emberhez, sok esetben a meridiánrendszerünk, akupresszúrás pontjaink figyelembevételével, stimulálásával érik el hatásukat (pl: yumeiho, shiatsu), és figyelembe veszik az emberben levő elemek egyensúlyát is. Ezeket a masszázsokat a tradíció és hagyomány hatja át, holisztikusabb emberkép alapján születettek.
A nyugati módszerek figyelmének középpontjában viszont a fizikai test és annak folyamatai állnak, azon belül is a keringés, az izmok, inak, szalagok csontok és az idegrendszer. A masszázst áthatja a tudományos megalapozottság.
A kezelés célja sem tévesztendő szem elől! Alapvetően elmondható hogy minden masszázs gyógyhatással bír, de fontos tudni hogy a masszázsoknak is van kompetencia határa, azaz nem minden masszázst lehet alkalmazni minden problémára. Egy masszázs lehet gyógy célú egy adott probléma kapcsán vagy kifejezetten relaxációt, lazulást, kikapcsolódást segítő. Erre a konzultációs alkalomra inkább az előbbi céllal érdemes ellátogatni.
Megelőzésként: rendszeres alkalmazása betegségmegelőző hatású. A mozgásrendszerben kialakuló betegségek esetén az izmok rugalmasan tartása végett, csökkentve ezzel a sérülések veszélyét. Emellett fokozza a vérkeringést, erősíti az immunrendszert és stresszsökkentő hatású.
Mozgásszervi panaszok esetén: a megfelelően végrehajtott masszázs minden jellegű izom- és mozgásszervi fájdalom esetén jelentősen csökkentheti a panaszokat. Csökkenti az izmok feszültségét, növeli azok rugalmasságát és a testrészek mozgásterjedelmét, legyen szó derék,- nyak, csípő vagy akár a végtagok problémájáról. Ellensúlyozó hatással van az egyoldalú életmódból fakadó hatásokra, mint például az ülőmunka.
Regeneráció, rehabilitáció: balesetek, sérülések, ficamok, műtétek illetve hosszabb mogáskorlátozottságban eltöltött idő után segíti a gyorsabb felépülést szöveti gyógyulást és regenerálódást.
Feszültségoldás: a mai ember idegrendszere jellemzően túlzottan feszült, ami minden eseteben feszes izomzatot eredményez. A gyógymasszázs idegnyugtató, relaxáló és izomlazító hatással bír, így a lelki egyensúly helyreállításában és a jobb közérzet kialakításában is segítségünkre lehet.
Szeretettel vár:
A Napfényes Fesztiválon 25+ féle workshoppal és a 25+ féle konzultációval várunk különböző témákban.
Fontos! A workshopokon és személyes konzultációkon való részvételhez előzetes (online vagy személyes) regisztráció szükséges!
A workshop részvételi és konzultációs lehetőségek 80%-át (kb. 800 workshop és kb. 300 konzultációs helyet) előzetesen online lefoglalhatóvá teszünk az elővételes jegyvásárlók számára!
(Csak a VIP, támogatói, teljes árú, nyugdíjas és családi jegytípussal érhető el ez a szolgáltatás, a többi jegytípussal nem!)
Az elővételes jeggyel elérhető online bejelentkezés 2025. június 14. (szombat) 18 óráig lesz lehetséges! Ezt követően a helyszínen lehet jelentkezni a megmaradó helyekre.
Az online előregisztrálók számától függően workshop részvételi és konzultációs lehetőségek minimum 20%-a lesz elérhető személyes foglalásra a Fesztivál napján.
Kérjük, keresd a Jelentkezési pultot a helyszínen!
A workshopokra a nyitást követően (vagyis 9 órától) egész nap be lehet jelentkezni.
A 14 óráig befejeződő konzultációkra nyitástól, a 14 órakor vagy az után kezdődő konzultációkra 13 órától lehet bejelentkezni az udvari jelentkezési pultnál.
Előadások
Sztárvendégek, szórakozás
Gyermek- és családi programok
Workshopok
Természetgyógyászati konzultációk
Szabadidős programok
Vásár
Jegytípusok, amelyekkel előzetesen regisztrálni lehet workshopokra és konzultációkra:
ÚJ! VIP jegy – 20 000 Ft
10 000 Ft – Támogatói jegy
7 000 Ft – Teljes árú
3 500 Ft – Nyugdíjas belépőjegy (72 év alatt)
18 000 Ft – Családi (2 felnőtt + 2 gyerek/diák)
Ezekkel a jegytípusokkal az előzetes időpontfoglalás nem elérhető:
5 000 Ft – Nappali tagozatos diák
3 500 Ft – Gyerek (7-14 éves korig)
2 000 Ft – 72 év felett
Ingyenes – 7 év alatt
Politikamentes rendezvény. A rendezvény nyitva tartását úgy határoztuk meg, hogy lehetővé tegye az önkormányzati és európai parlamenti választásokon való részvételt.