A biográfiai munka az emberi élet titkaival foglalkozik. Aktív gyakorlati módszer az önismeret felélesztésére és fejlesztésére. Célja, hogy új, tágabb nézőpontból tekintsünk az életünkre, az új felismerések révén pedig átalakíthassuk önmagunkat és felébredjen a bennünk élő „ Nemes és Bölcs Ember”
A biográfiai munka segít feldolgozni, megemészteni életünk eseményeit, azáltal, hogy az életünkre madártávlatból, és éppen ézért objektívabban tekintünk rá. Így rápillantva az életünkre felfedezhetünk folyamatokat, ismétlődő mintázatokat és összefüggéseket, melyek az életút törvényei fényében vizsgálva elvezetnek minket életünk fő témáihoz, életkérdésünkhöz.
A biográfiai munka során a másokkal való kapcsolatainkon is dolgozunk, ami különösen fontos egyre erősödő antiszociális tendenciákat mutató korunkban. Felfedezhetjük, mennyire fontos volt fejlődésünkhöz mindaz, amit mások hoztak az életünkbe, még akkor is, ha annak idején negatívnak, fájdalmasnak éltük meg ezeket az eseményeket. Visszatekintve már másként látszanak a dolgok, és beláthatjuk, hogy ezek nélkül az élmények nélkül nem lehetnénk azok, akivé váltunk.
Megláthatjuk, hogy minden ember életútja valójában egy fejlődési út, ez pedig megerősíti bennünk az együttérzést és a bizalmat a saját útjukon szintén bukdácsoló embertársaink felé.
Szeretettel várok mindenkit a biográfia csodálatos utazására!
A workshop csak 21 éves kor felett látogatható.
Előadások
Sztárvendégek, szórakozás
Gyermek- és családi programok
Workshopok
Természetgyógyászati konzultációk
Szabadidős programok
Vásár
Jegytípusok, amelyekkel előzetesen regisztrálni lehet workshopokra és konzultációkra:
ÚJ! VIP jegy – 20 000 Ft
10 000 Ft – Támogatói jegy
7 000 Ft – Teljes árú
3 500 Ft – Nyugdíjas belépőjegy (72 év alatt)
18 000 Ft – Családi (2 felnőtt + 2 gyerek/diák)
Ezekkel a jegytípusokkal az előzetes időpontfoglalás nem elérhető:
5 000 Ft – Nappali tagozatos diák
3 500 Ft – Gyerek (7-14 éves korig)
2 000 Ft – 72 év felett
Ingyenes – 7 év alatt
Napfényes Élet Alapítvány – segitseg@napfenyes.hu • napfenyes.hu • Telefon: +36 1 311 9999, +36 30 311 9999
Politikamentes rendezvény. A rendezvény nyitva tartását úgy határoztuk meg, hogy lehetővé tegye az önkormányzati és európai parlamenti választásokon való részvételt.