Szekeres Adrien

énekesnő, dalszerző

eMeRTon és Artisjus-díjas, platinalemezes énekesnő, dalszerző.

A ’90-es években az Unisex együttessel vált ismertté, immár több évtizedes szólókarrierje során számos neves előadóval és együttessel működött együtt. Zenei palettája a poptól az operán át az ünnepi, vallásos énekekig számos műfajt átölel. Énekelt a Felvonulási téren több százezer ember előtt, ugyanakkor a meghitt templomi koncertek is részét képezik művészetének.

„Azokon a napokon, amikor fellépésre megyek, koncertet adok, már máshogy ébredek reggel. Ugyanolyan fontos számomra, amikor néhány tucatnyian hallgatjátok a dalaimat egy lakáskoncerten, mint amikor az Aréna színpadán állok, és több ezer embernek énekelek.”

Célja, hogy koncertjein az emberek feltöltődjenek, a dalai által lelkileg gazdagabbakká váljanak. Alkotótársa egyben élete társa is, férjével, Kiss Gáborral 24 éve élnek boldog házasságban, két gyermekük született. Hivatását és családját egyaránt szenvedélyesen szerető embernek tartja magát, aki életével szeretné másoknak is megmutatni, mennyi szépség van a mindennapokban.

Forrás és további információ: Szekeres Adrien facebook oldala, szekeresadrien.hu