Egy életen át össze vagy zárva magaddal, ezért nem mindegy, hogy az ellenségeddel vagy a legjobb barátoddal „élsz-e együtt”.  Az önmagunkhoz fűződő kapcsolat minősége alapvetően meghatározza az életminőségünket, döntéseinket, testi-lelki egészségünket, sőt kapcsolatainkat – azt, hogy mennyire érezzük boldognak magunkat. Az önszeretet alapja pedig abban rejlik, hogy mennyire tudom békével elfogadni és felvállalni azt, aki vagyok az adott pillanatban, élethelyzetben.

Sokat tehetünk azért, hogy békét, szövetséget kössünk saját magunkkal, a konzultációval ebben szeretnénk segítséget nyújtani!

Szeretettel várlak,
Bognárné Náhori Zsanett


Fontos! A személyes konzultációkra a helyszínen előzetes bejelentkezés szükséges az emeleten vagy a szabadtéri teraszon található jelentkezési pultok valamelyikénél. Az egyes időpontokra a bejelentkezés fokozatosan válik elérhetővé, mindig a jelen pillanattól számított 3 órán belül kezdődő időpontokat lehet lefoglalni. Tehát például reggel 9-kor a 9:00 és 12:00 között kezdődő időpontokat, 11:30-kor a 11:30 és 14:30 között kezdődő időpontokat.
Minden látogató egy konzultáción vehet részt, hogy a lehető legtöbb látogató tudjon élni a lehetőséggel.
A konzultáción való részvétel a Fesztivál egyszeri belépődíján felül nem jár többletköltséggel.