Fogantatásunk pillanatától kezdve érnek minket traumák és betegségek, amelyeket a szervezetünk mint információt életünk végéig tárol.
Stresszhelyzet esetén az immunrendszerünk gyengül, ezért csökken a védekezőképességünk: könnyebben elkapunk valamilyen vírust vagy baktériumot, illetve védekezésképpen szervezetünk nehézfémeket raktároz el. Ez a terápia azért egyedülálló, mert megtanítja testünket arra, hogy miként engedje el az agyban lerakódott nehézfémeket, így az agyunk megtanulja, hogy stressz esetén beindítsa a szervezet saját védekezőrendszerét. A nehézfémek távozása után javul az ember pszichés állapota, jobb lesz a közérzete és megszabadulhat régi betegségeitől (pl. allergiák) is.
Fontos! A személyes konzultációkra a helyszínen előzetes bejelentkezés szükséges az emeleten vagy a szabadtéri teraszon található jelentkezési pultok valamelyikénél. Az egyes időpontokra a bejelentkezés fokozatosan válik elérhetővé, mindig a jelen pillanattól számított 3 órán belül kezdődő időpontokat lehet lefoglalni. Tehát például reggel 9-kor a 9:00 és 12:00 között kezdődő időpontokat, 11:30-kor a 11:30 és 14:30 között kezdődő időpontokat.
Minden látogató egy konzultáción vehet részt, hogy a lehető legtöbb látogató tudjon élni a lehetőséggel.
A konzultáción való részvétel a Fesztivál egyszeri belépődíján felül nem jár többletköltséggel.