Lehet csoportosítani őket Keleti és Nyugati eredet szerint. Itt talán az a legfontosabb, hogy a Kelelti gyógymódok a kultúrális sajátosságok és az emberképükből fakadóan főleg energetikai szemlélettel közelítenek az emberhez, sok esetben a meridiánrendszerünk, akupresszúrás pontjaink figyelembevételével, stimulálásával érik el hatásukat (pl: yumeiho, shiatsu), de figyelembe vehetik p.l az emberben lévő elemek egyensúlyát is…stb. A tradíció és hagyomány hatja át. Egyszóval  holisztikusabb emberkép alapján született irányzatokról van szó.  A nyugati módszerek figyelmének középpontjában a fizikai test és annak folyamatai állnak, azon belül is a keringés, az izmok, inak, szalagok és csontok, idegrendszer. …mindezt tudományos alapozottsággal teszi.

A kezelés célja sem szem elől tévesztendő! Alapvetően elmondható hogy minden masszázs gyógyhatással bír, de fontos tudni hogy a masszázsoknak is van kompetencia határa, azaz nem minden masszázst lehet alkalmazni minden problémára, illetve nem feltétlenül gyógyulni szeretne az ember, lehet hogy csupán kikapcsolódni. Szóval lehet gyógy célú és kikapcsolódást segítő, kifejezetten terápiás célt szolgáló vagy kifejezetten relaxációt, lazulást, kikapcsolódást segítő.

A masszázs speciális céllal lett kifejlesztve! A teljesség igénye nélkül álljon itt pár példa: ugye vannak az elsődlegesen izomzatra hatók, szalagokra hatók, vannak pólyarendszerre (fascia) hatók, nyirokrendszert stimulálók, kötőszöveti, reflex-zónát ingerlő…stb, de van kifejezetten meddőségre kidolgozott fogásrendszer is.


Fontos! A személyes konzultációkra a helyszínen előzetes bejelentkezés szükséges az emeleten vagy a szabadtéri teraszon található jelentkezési pultok valamelyikénél. Az egyes időpontokra a bejelentkezés fokozatosan válik elérhetővé, mindig a jelen pillanattól számított 3 órán belül kezdődő időpontokat lehet lefoglalni. Tehát például reggel 9-kor a 9:00 és 12:00 között kezdődő időpontokat, 11:30-kor a 11:30 és 14:30 között kezdődő időpontokat.
Minden látogató egy konzultáción vehet részt, hogy a lehető legtöbb látogató tudjon élni a lehetőséggel.
A konzultáción való részvétel a Fesztivál egyszeri belépődíján felül nem jár többletköltséggel.