Állandó veszekedésektől hangos az otthonod? Úgy érzed, menthetetlenül eltávolodtatok egymástól a pároddal? Kétségbe vagy esve, mert a gyereked érthetetlen testi-lelki tüneteket produkál? Már felnőttél, mégis az az érzésed, hogy nem sikerült leválnod a szüleidről?
A párkapcsolatunk és a családunk, ami a legnagyobb öröm, de a legnagyobb bosszúság vagy akár fájdalom forrása is lehet, rengeteg kincset rejt magában. Sok múlik azon, hogy hogyan tekintünk ezekre a kapcsolatokra, mekkora tudatossággal és felelősségvállalással vagyunk jelen bennünk.
A családi és párkapcsolati konzultáció során megérthetjük, miért pont ezek az emberek és problémák vesznek minket körül. Azáltal, hogy jobban megértjük önmagunkat, a másik embert és a családunk működését, megváltoztathatjuk a viselkedésünket és a hozzáállásunkat, így képessé válunk pozitív módon formálni a családunk sorsát.
Fontos! A személyes konzultációkra a helyszínen előzetes bejelentkezés szükséges az emeleten vagy a szabadtéri teraszon található jelentkezési pultok valamelyikénél. Az egyes időpontokra a bejelentkezés fokozatosan válik elérhetővé, mindig a jelen pillanattól számított 3 órán belül kezdődő időpontokat lehet lefoglalni. Tehát például reggel 9-kor a 9:00 és 12:00 között kezdődő időpontokat, 11:30-kor a 11:30 és 14:30 között kezdődő időpontokat.
Minden látogató egy konzultáción vehet részt, hogy a lehető legtöbb látogató tudjon élni a lehetőséggel.
A konzultáción való részvétel a Fesztivál egyszeri belépődíján felül nem jár többletköltséggel.