
Bóna László
író, előadó, homeopátiás tanácsadó, tanár és rendező
2022-es előadásának címe:
„Józan ész vagy szenvedély?”
Ajánló
„Peti áll a ház előtt, szíve jobbra húzza őt/Balra van az iskola, esze súgja: menj oda!” – Amióta az ember az eszét tudja, szembe állítják neki az eszét és a szívét. Ahogy Demjén Ferenc örökzöld slágerében is visszhangzik a téma. Ne hagyd, hogy komoly döntéseidben elsodorjanak a szenvedélyek! – mondják. De azt is mondják, hogy jól csak a szívére hallgatva dönt az ember. Szembe állítják nekünk az értelmet és érzelmet – az elme csak illúzió, csak játszik velünk – mondják ugyanúgy, mint azt is, hogy az érzelmek könnyen becsapnak minket, és hogy jól csak a szívével lát az ember, vagy hogy hallgassunk a józan eszünkre. Akkor most hogy van ez? Valóban szemben állnak ezek egymással? És ha nem, akkor hogyan nem?
Az előadóról
A homeopátia egyik legelhivatottabb hazai kutatója és népszerűsítője, a Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság alapító elnöke, mintegy 20 homeopátiás szakkönyv szerzője. A homeopátia számára nemcsak a gyógyítást jelenti, hanem az élet egészére alkalmazható filozófiát is egyben.
„[…] a homeopátia működése ez: egymást ráhangolni az egymásban lévő hasonlóságra. Mert, ha ráhangolódtunk az egymásban lévő hasonlóra, csak akkor fogjuk meglátni és megismerni – vagy mondhatnám megszeretni – a másikban a másfélét. Ez a homeopátia rendje, ami nem más, mint a szeretetnek egy törvényszerűsége.”
Minden érdekli, ami a művészetben, színházban, pedagógiában, gyógyításban alternatívát képvisel. A művészetben ez kezdetben az underground színházat, később a kortárs cirkuszt, majd az improvizációs, playback színházat jelentette. Számos szépirodalmi esszékötet szerzője, emellett több évtizede Waldorf óvodapedagógiát tanít.
Forrás és további információk: bonalaszlo.hu