Az antopozófus gyógyászat egy holisztikus gyógymód, amely egyaránt alkalmazza a modern nyugati orvoslás vívmányait és egy újjáélesztett, teljes emberképen alapuló ősi természetgyógyászat eszközeit. Születése a XX. század elejére tehető, és Rudolf Steiner, valamint Ita Wegman munkásságának köszönhető. Kezdettől fogva világosan megfogalmazott célja a nyugati orvoslás elismerése és helyes alkalmazása, azonban hangsúlyozza, hogy az ember működése nem érthető meg pusztán a fizikai és kémiai folyamatok tanulmányozása által. Kiemelkedő jelentőségét két tulajdonsága adja. Egyrészt a holisztikus ember- és világképének köszönhetően mélyebb megértést ad az emberi szervezet működésével, a betegségek kialakulásával és gyógyításával kapcsolatban. Másrészt különféle természetes anyagokból, speciális eljárásokkal készült gyógykészítmények széles palettáját kínálja. Ezenfelül számos különleges terápiás beavatkozást alkalmaz, mint például a ritmikus masszázst vagy a festésterápiát. Jelenleg az antropozófus gyógyászat Magyarországon kevésbé ismert, pedig számos országban – például Svájcban és Németországban – elterjedt, sokak által igénybe vett gyógymód. Fontosnak tartjuk, hogy itthon is minél szélesebb körben ismertté váljon ez a páratlan gyógyászati megközelítés!

Az egyéni konzultáció az antropozófus orvosnál egy hagyományos orvosi vizithez hasonlít, amely során azonban nemcsak a fizikai panaszok és tünetek, hanem a lelki folyamatok és az életút eseményei is górcső alá kerülnek. Ezek vizsgálatával kutatjuk a betegségek valódi okait, amelyek egyben a terápiás utakat is meghatározzák. A gyógyulás érdekében elsősorban természetes gyógykészítményeket és más szelíd beavatkozásokat keresünk.

Az antropozófus gyógyászat a nyugati orvoslás által leírt valamennyi tünetre és betegségre törekszik gyógyírt kínálni!

Szeretettel várjuk!

dr. Babics Júlia
belgyógyász, antropozófus orvos, böjttanácsadó

dr. Hargitai Réka
háziorvos, antropozófus orvos, homeopata

dr. Jakab Tibor
háziorvos, antropozófus orvos


Fontos! A személyes konzultációkra a helyszínen előzetes bejelentkezés szükséges az emeleten vagy a szabadtéri teraszon található jelentkezési pultok valamelyikénél. Az egyes időpontokra a bejelentkezés fokozatosan válik elérhetővé, mindig a jelen pillanattól számított 3 órán belül kezdődő időpontokat lehet lefoglalni. Tehát például reggel 9-kor a 9:00 és 12:00 között kezdődő időpontokat, 11:30-kor a 11:30 és 14:30 között kezdődő időpontokat.
Minden látogató egy konzultáción vehet részt, hogy a lehető legtöbb látogató tudjon élni a lehetőséggel.
A konzultáción való részvétel a Fesztivál egyszeri belépődíján felül nem jár többletköltséggel.